2017. március 23., csütörtök

ABH Modern Renaissance – egy szerelmetes paletta

A sorára vár néhány csalódás, amelyekről szót kellene ejtenem, de nem visz rá a lélek, hogy sorra kerítsem őket. Annyival könnyebb bevált termékekről írni, hogy sokszor inkább hozzájuk fordulok, ha időm megengedi, és a mai napon is így történt. Az itt bemutatott paletta ugyanis csalódást egyáltalán nem okozott, hacsak nem pozitív irányban, ugyanis ilyen kivételesen krémes és pigmentált állaggal bizony ritkán találkozik az ember.

Mielőtt részletekbe bocsátkoznék, jöjjenek a kezdeti képek a palettáról, tényszerűen, szárazan. A külső doboz is csodaszép rózsaszín árnyalat, rajta a rendkívül elegáns Anastasia Beverly Hills logóval és a paletta fantázianevével:



A hátulján a Mario paletta esetében már látott módon a matt papírom kidomborodó, fényes felületű kép látható a színekről:


Maga a paletta kemény kartonból készült, a bevonata pedig bársonyos, akárcsak a Naked palettának:




A belsejében a színek mellett ecset is vár ránk, és egészen jól használható, bár a kivitelezése azért nem a legprofibb. A fehér végű szálakkal készült végét a krémes szemfesték felvitelére, a feketét pedig satírozásra szeretem használni. Róla külön képet nem készítettem, de a Kell a púder! ecsetekről szóló összehasonlításban megtekinthetitek a satírozó végét.




Természetesen szerelemkép is készült róla, mert már első látásra a rajongójává váltam:



A színek minőségéről majd a színminták után írok (ömlengek) részletesebben, most viszont lássuk, hogyan is néznek ki alapozón, ecsettel felvitt formában. Az első sor első, Tempera nevű színét itt nem tudom megmutatni, mert bár szatén hatású, mégis matthoz közeli a színe, így teljes mértékben elveszett az alkaromon, de sminkben alább szerepelni fog majd. A képek napfényben, vakuval és szűrt fényben készültek.

Első sor:






Második sor:







No, és akkor lássuk a medvét, vagyis a színek milyenségét és teljesítményét, soronként.


Színelemzés


Tempera: a szemhéjon csodásan mutató, visszafogott szatén szín, amely a hasonlóan világos színek között egyértelműen a legjobb. Soha nem volt még szerencsém ennyire problémamentes textúrához, álom vele a sminkelés, és highighterként arcra használva csodás, természetes fény érhető el vele.

Golden Ochre: tökéletes mélyítőszín, illetve alapszín más mélyítőszínekhez. Nagyon különleges, vagyis inkább furcsa árnyalatnak tűnik, de szerencsére még az én nagyon világos bőrömön is jól mutat. A tökéletességet pedig az állagára is érthetitek, nem csak a színére, ugyanis az egyik legkrémesebb és problémamentesebb matt formula, amelyet valaha használtam.

Vermeer: ez a nehézipari gépeket eszembe juttató nevű szépség az egyik abszolút kedvencemmé vált, jelentős mélyedés is látható már benne, pedig jó néhány palettát használok párhuzamosan. Az állaga álomszerű, vajpuha, és a Temperához hasonlóan szintén alkalmazható highlighterként, ugyanakkor a rendkívül erős fényének köszönhetően már alkalmi hatás is elérhető vele. Álom.

Buon Fresco: a világ egyik legszebb rózsás mélyítőszíne, az előbb már említett tökéletes állaggal. Bőrön sokkal sötétebb hatást kelt, mint az a csomagolásban látható színből sejthető lehetne.

Antique Bronze: szatén és metál hatás közötti szín, amely rétegezve kifejezetten fényes hatást is tud kelteni, elsatírozva viszont szerényebb arcát mutatja meg, ezért fényessége ellenére is jól alkalmazható mélyítőszínként is.

Love Letter: a csomagolásban ijesztően erős rózsaszínnek tűnő árnyalat, amely a bőrön jóval bordósabba hajlóvá válik, ezért akár mélyítőszínként is beválhat.

Cyprus Umber: szintén mást mutat a bőrön, mint az első látásra gondolható lenne, mert egyrészt sötétebb, másrészt hidegebb árnyalatúvá válik. Emiatt mind mélyítőszínként, mind a külső V-ben és a szempillatőben szívesen alkalmazom, és így még a fekete sem hiányzik a komplett smink elkészítéséhez.


Raw Sienna: az egyik kedvenc színem mélyítésre és a szélek elsatírozására. Szépen kiemeli a szemem színét is, és a hideg bőrtónusom ellenére sem mutat furán.

Burnt Orange: talán még az előbbinél is tökéletesebb árnyalat satírozásra és mélyítésre, bár nehéz lenne döntenem közöttük. Mindenesetre van benne valami elbűvölő, ami miatt újra és újra rácsodálkozom, hogy mennyire jól működik rajtam.

Primavera: a bőrömmel tökéletes összhangot alkotó, arany és pezsgőszín közötti árnyalat, amely minden eddigi, általam használt hasonló színnél krémesebb és pigmentáltabb.

Red Ochre: valamilyen módon selymes hatást keltő, mégis matt szín, amelyről nem gondoltam volna, hogy kedvelni fogom, mégis az egyik legtöbbet használt színné vált nálam.

Venetian Red: a többihez képest egy leheletnyivel több türelmet igénylő, mégis jól működő szín, mivel a kissé több türelem kb. 10 mp extra satírozást jelent, és még így is magasan a legjobb minőségű egyéb festékek fölé helyezhető.

Warm Taupe: sok másikhoz hasonlóan ez a szín is sötétebben jelenik meg a bőrön használat közben, és akár mélyítő- és satírozószínnek, akár szőkék számára szemöldökszínnek tökéletes lehet.

Realgar: valójában ezt a színt nevezném szívem szerint burnt orange-nek, mivel általában az ilyen mélyebb, gazdag narancsos árnyalatok szokták ezt a nevet kapni. Róla sem gondoltam volna, hogy működhet rajtam, de láss csodát, jóban lettünk.


A színekről általában:

Nem tudok betelni velük, ez a minőség tényleg a leg-leg-leg. A Too Faced csokis palettájában vannak hasonló színek, amelyekkel garantált az eredmény, akármilyen sminket is készítek. Eddig nem igazán ért paletta a nyomába, de most a Modern Renaissance elfoglalta méltó helyét mellette, mert akármelyik színt használtam a szememen, akármilyen jellegű sminkben, gyönyörű lett az eredmény, és több bókot is begyűjtöttem a sminkemre, ismeretlen emberektől is. Elég a színeket éppen csak megérinteni akár ujjal, akár ecsettel, és minden alkalommal ámulok, hogy mennyire jól működnek együtt, mennyire pigmentáltak, és mennyire könnyen és szépen satírozhatók. Teljes a szerelem.


Sminkek:

Hét sminket örökítettem meg képes és szöveges formában, ezért újabb kötetnyi rész következik most.


1. smink


Mélyítővonal: Raw Sienna, Red Ochre
Szemhéj: Vermeer
Külső V: Cyprus Umber
Szempillatő: NYX Felt Tip Liner

Pirosító: Smashbox középső
Highlighter: Sleek Cleopatra's Kiss Goddess
Kontúr: NYC bronzosító
Szemöldök: NYC bronzosító
Ajkak: The Balm Charming
Szempilla: Sárga Maybelline


2. smink



Alapszín: Color Tattoo Permanent Taupe
Mélyítővonal: Burnt Orange
Belső szemzug, szemöldökcsont: Vermeer
Mozgó szemhéj: Antique Bronze
Külső V: Red Ochre
Szempillatő: Avon Mega Effects szemhéjtus

Pirosító: Essence Under My Umbrella
Kontúr: Freedom
Szemöldök: Freedom
Highlighter: -
Ajkak: The Balm Doting
Szempilla: UMA


3. smink


Alapszín: Color Tattoo Creme de Rose
Mélyítővonal: Buon Fresco
Belső szemzug, mozgó szemhéj: Primavera
Szemöldökcsont: Tempera
Külső V: Realgar
Szempillatő: Avon Mega Effects szemhéjtus

Pirosító: Too Faced I Will Always Love You
Kontúr: Freedom
Szemöldök: Freedom pomádé, Freedom kontúr bronzosító
Highlighter: Sleek Cleopatra's Kiss Sphinx
Ajkak: Aura That's Amore
Szempilla: UMA


4. smink



Alapszín: Color Tattoo Creme de Rose
Szemöldökcsont: Tempera
Belső szemzug: Tempera
Mozgó szemhéj: Antique Bronze
Külső V: Cíprus Umber
Mélyítővonal: Buon Fresco + Realgar

Pirosító: Nars 2. és 3. szín keverve
Kontúr: Freedom kontúrpaletta
Highlighter: -
Ajkak: TBS Tokyo Lotus
Szemöldök: Freedom pomádé + NYC bronzosító
Szempilla: Too Faced Better Than Sex


5. smink


Alapszín: Color Tattoo Creme de Rose
Szemöldökcsont: Tempera
Belső szemzug: Vermeer
Mozgó szemhéj: Antique Bronze
Külső V: Cyprus Umber
Mélyítővonal: -

Pirosító: Too Faced Love Hangover
Kontúr: Freedom kontúrpaletta
Highlighter: Freedom kontúrpaletta
Ajkak: Avon Pro Glow Caribbean Coral
Szemöldök: Freedom pomádé + NYC bronzosító
Szempilla: Too Faced Better Than Sex


6. smink



Alapszín: Color Tattoo Creme de Rose
Mozgó szemhéj belső része: Vermeer
Mozgó szemhéj külső része: Antique Bronze
Külső V, szempillatő: Cyprus Umber
Mélyítővonal: Burnt Orange

Pirosító: Too Faced How Deep Is Your Love?
Kontúr: Freedom kontúrpaletta
Highlighter: Sleek Cleopatra's Kiss paletta, Goddess
Ajkak: Aura That's Amore
Szemöldök: Freedom pomádé + NYC bronzosító
Szempilla: Too Faced Better Than Sex


7. smink



Alapszín: Color Tattoo Creme de Rose
Mozgó szemhéj belső része: Vermeer
Mélyítővonal: Burnt Orange és Cyprus Umber
Külső V és alsó szempillasor: Venetian Red
Szempillatő és alsó szempillatő: Cyprus Umber

Pirosító: Milani, alsóbb részen Sleek Pomegranate
Kontúr: Freedom kontúrpaletta
Ajkak: LUSH Strawberry Bombshell
Szemöldök: Freedom pomádé + NYC bronzosító
Szempilla: Too Faced Better Than Sex


Összességében:

Ez a paletta nem limitált, ezért most minden olyan személyt arra biztatok, hogy vásárolja meg, aki szereti a hasonló színeket, és úgy érzi, a sminkelési gyakorisága miatt belefér az életébe egy magasabb árfekvésű paletta beszerzése. Ilyen minőséggel a legtöbb ember biztosan nem találkozott még, és érdemes megtapasztalni, milyen is az, amikor minden smink garantáltan jól végződik, mert a színek szinte maguk is elősegítik a jó eredményt.

A palettát Edittől rendeltem, és jelenleg is kapható nála, ide kattintva érhetitek el. Az ára valóban húzósnak tűnhet, de ahhoz képest, hogy mennyit elkérnek egy-egy drogériás márka 3-4 színű palettájáért, valójában nem is jön ki sokkal drágábbra egy-egy szín, a minőségük pedig messze meghaladja a többi igazán jó minőségű festékét is. 

Nektek hogy tetszik? Szeretitek a hasonló árnyalatú szemfestékeket?

2 megjegyzés:

  1. A 3. és a 6. smink a kedvenceim. Veszett jól áll Neked a vörös rúzs! :) <3
    A paletta is nagyon tetszik, de nem tudom, hogy kihasználnám e ezt a sok bordós árnyalatot.

    VálaszTörlés
  2. A Venetian Red + a Realgar annyira szép!! Ez alapján is úgy látom, hogy a MUR New-trals vs Neutrals palettája elég jó dupe, de persze biztos nagy a különbség a minőség között. Ha lenne rá pénzem, biztos ezt venném meg, de a MUR palettájával is nagyon elégedett vagyok, az most a kedvenc palettám.

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.