2017. február 19., vasárnap

ILNP Poetry – a fényképezhetetlen csoda

Vannak lakkok, amelyek valóságos csodát képeznek a körmökön, és az ember le sem tudja venni a szemét róluk. Van azonban ezeknek egy külön válfaja, amely képeken nem hajlandó megmutatni magát, és szavakba sem lehet igazán önteni őket. A Poetry pontosan ilyen lakk, hiszen teljes mértékben elbűvölt annak ellenére, hogy eredetileg nem voltam biztos abban, hogy szeretném a magaménak tudni. 

Egyébként az I Love Nail Polish (ILNP) lakkok elkötelezett híve vagyok, és jó néhányat teszteltem is már közülük, ezért elhűlve láttam, hogy a blogon mindössze ez a hatodik, amelyről hírt adok. Ezek szerint tehát a képes mappámban még további 10 vár a sorára, hogy bemutassam Nektek, nem is értem, hogyan történhetett ez... Igazából a Picture Polish mellett ez is egy olyan márka, amelynek a kínálatából szívem szerint minden színt beszereznék, és az észérvek nem igazán szoktak működni. A Poetry pl. eleinte a lebeszélős listámon volt, és próbáltam meggyőzni magam, hogy nincs rá szükségem, élőben azonban szinte azonnal elvarázsolt, és nem tudtam nemet mondani rá. Ehhez képest másfél évet várt a sorára, de amikor végre felkentem, alig tudtam levenni a szemem róla, olyan csodálatos színről van szó.


Az egyértelműen látható holografikus hatás mellett ugyanis belülről is izzik a lakk, mivel többféle részecske veri vissza benne a fényt, többféle módon. Ettől olyan mélységet kap ez az eleve is csodálatos lila árnyalat, amely valóban kivételes még az indie lakkok esetében is.


Két rétegben is tökéletesen fed, fényesre szárad, de nálam a biztonság kedvéért alap- és fedőlakkal került fel a körmeimre. Hogy aztán 10 napon át díszítse őket. Ez idő alatt nem pattant meg a lakk, csupán a körömvégeken volt észlelhető kopás a mosogatás és felmosás miatt, ami kiemelkedő teljesítményt jelent.




Csodaszép a lakk, a fényviszonyok viszont nem voltak kedvezőek, ezért sajnos a legtöbb kép homályos lett. A benne rejlő csoda viszont ennek ellenére is látható, és remélhetőleg számotokra is nyilvánvaló, hogy miért is olyan különleges ez az árnyalat.




Ráadásul a többféle fénye miatt rövidebb körmökön is jól mutat, mivel optikailag nyújtja a körmöket, így azok számára is jó választás lehet, akik még csak óvatosan nézelődnek a sötétebb árnyalatok között.


Engem teljesen elvarázsolt, annak ellenére, hogy még a felkenése közben is voltak kétségeim, ezért Nektek is jó szívvel ajánlom. A Nailland weboldaláról szerezhető be, ide kattintva, bár most készlethiányos, úgyhogy remélem, visszatér még. 

Nektek van kedvenc ILNP lakkotok?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.