2017. február 7., kedd

AURA Absolute Matte Lip – a valóra vált álom

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Smejka blogja, a My Other Part is Beauty, ahol is jól kinéztem magamnak az Aura termékeket, úgy általában véve. Nála ugyanis csupa jót lehet olvasni a márkáról, és mivel Szerbiában készül, és eredendően csak ott kapható, már alig vártam, hogy ismét eljussak Szabadkára, és azon belül is valamelyik drogériába, és jól rávessem magam az Aura-állványra. Persze 2012-ben beszereztem tőlük néhány körömlakkot, de azóta is rendületlenül bővült a kínálatuk, és Smejkának köszönhetően folyamatosan ácsingóztam utánuk. Aztán a Make Up Plaza kínálatában egyszer csak megjelentek az Aura termékek, és innentől a magyar sminkrajongók számára is könnyen elérhetővé vált a márka. Le is adtam tehát egy rendelést, amelynek köszönhetően több terméküket is tesztelés alá vetettem, és most elsőként a tartós folyékony rúzsaikról szeretnék beszámolni Nektek.

Az alábbi három árnyalatra csaptam le: Candy Pick, Emergency Call és Time for Selfie.



Mindegyikük kupakján megtalálható az alábbi matrica, rajta a termékkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal:



 Candy Pick:


Emergency Call:



Time for Selfie:



Kezdeti színmintáim:






Első körben eléggé rémisztőnek tűnt a két világosabb szín fedése, mivel úgy tűnt, ezekkel bajaim lesznek. Nem teljesen lett igazam, de mielőtt elárulnám, pontosan melyikük hogyan is teljesít, lássuk a frissebb, többféle fényviszonyban készült mintákat. (Természetes fény kétféle ISO-val, vaku, napfény kétféle ISO-val.)







Nos, egyedül a Candy Pick esetében van szó kissé problémásabb felvitelről, ugyanis az esetében türelemre és építgetésre van szükség. Nem a legideálisabb, hiszen a folyékony rúzsoktól azonnali tökéletes fedést vár az ember, de ha van türelmünk a rétegek felvitelére, akkor ugyanolyan hűségesen ragaszkodik az ajkakhoz, mint a jól fedő társai. Emellett kezdő folyékonyrúzs-használók számára kifejezetten előnyös mind a világos színe, mind az enyhébb fedése miatt, ugyanis az erősen fedő és sötétebb színek nem elég óvatos felvitele bizony nehezen korrigálható dolognak bizonyulhat. Alább az ajkak belső részén látható, a külső részen pedig az Emergency Call:



A Time for Selfie az egyik legjobban kezelhető és legjobb fedést biztosító darab a gyűjteményemben, pedig a jövőbeli tesztek céljából több nevesebb márka rúzsait is beszereztem már. Könnyen terül, a kisméretű applikátornak köszönhetően könnyen a kívánt helyre vihető fel, és amellett, hogy tartós, még szépen is kopik.



Az Emergency Call nevűt önmagában is megörökítettem, és nagyon tetszik az ártatlan színe, amely szerencsére jól megy a bőrtónusomhoz és a hajszínemhez egyaránt.



No és akkor lássuk, mit is nyújtanak általában véve: mindegyikük 6-7 órán át érintetlen marad, amennyiben ezen időn keresztül kizárólag vizet fogyasztunk, óvatosan kortyolgatva. Az ajkakat egyáltalán nem szárítják, hanem inkább mintha védőréteget képeznének rajta, így ha reggel hidratált és puha ajkakra vittük fel őket, akkor estig is még mindig puha marad a bőr alattuk. Evés esetén mindegyikük megkopik belül, ugyanakkor szerencsére könnyen kipótolhatók és frissíthetők a kopott részek, és nem lesz cserepes eredménye a felvitelüknek, valamint a száradásuk után különbség sem látható a korábban felvitt, külső részek és a frissített belső részek között. Lehetséges, hogy ez a 6-7 óra sokak számára nem tűnik soknak, de az én ajkaimon a legnevesebb és -elismertebb márkák darabjai, pl. a Kat von D Lolita is csupán ennyit bír ki, így nagy dolog, hogy ezen szerb márka rúzsai is ugyanezt nyújtják.

Engem tehát meggyőzött a teljesítményük, olyannyira, hogy azóta négy másik árnyalatot is megvásároltam már belőlük (róluk is tervezek még külön írni). Smejka egyébként nemrég a 2016-os kedvencei között is megemlített két színt, így figyelmetekbe ajánlom ezt a bejegyzését. Emellett a csatornáját se hagyjátok ki, mert csodás nyelvjárási kiejtéssel beszél mélyen búgó hangján, így az elhangzó értékes információk mellett a beszédéért is érdemes figyelemmel kísérni. Nyelvművelőként számomra bizony a különböző tájak magyar beszéde is kincset jelent, és értékelendőnek tartom őket.

Az AURA termékeket ide kattintva érhetitek el a Make Up Plazában, az Absolute Matte Lip rúzsok pedig az alábbi hivatkozáson kaphatók:
https://www.makeuplaza.com/hu/products/3709/3756/aura-absolute-matte-lip-hosszan-tarto-matt-finish-ajakruzs

Nektek hogy tetszenek? Melyik a kedvenc márkátok, ha folyékony rúzsokról van szó?

6 megjegyzés:

  1. Ezt a bejegyzést mintha a vásárlások őrangyala küldte volna! Egyrészt néhány hete már nézegetem Krémmánián meg a MUP webshopban ezeket a folyékony rúzsokat, és a Time for Selfie tűnt olyan színnek, amellyel picit ki tudok mozdulni a komfortzónámból, de szívesen hordanám. Most látom, hogy egészen más a színe, mint ahogy elképzeltem, de így is tetszik.
    Nagyon tetszik az ombre festés az ajkaidon!
    Egyébként ősszel, amikor Kolozsváron jártam, egy DM-ben láttam Aura állványt, vettem is egy szépséges pirosítót.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy jókor jött a bejegyzésem, és hogy pont a számodra érdekes színmintát is tartalmazza. Kíváncsi vagyok, végül melyik szín mellett döntesz majd. :-)

      Nem is tudtam, hogy már más országokban is jelen van a márka, de örülök, hogy terjeszkednek, mert jó minőséget adnak elérhető áron. :-)

      Törlés
  2. Egyet tudok mondani... Köszönöm neked ezeket a szavakat! Várom a további posztokat is a márkáról. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen, vagyis inkább nincs mit, hiszen megérdemled az elismerést! Az Aura pedig biztosan szerepel majd még nálam, már csak azért is, mert további színeket is beszereztem a matt rúzsokból...

      Törlés
  3. Kolozsváron az összes dm ben megtalálhatóak a márka termékei de még semmit sem vásároltam tőlük. Lehet hogy kellene? Nude rúzs illetve pirosító vadászaton vagyok. Lehet hogy legközelebb ránézek a teszterekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A matt folyékony rúzsaik engem meggyőztek, de mindenképpen nézz be Smejka blogjára, mert nála egyéb termékeikről is olvashatsz. Nekem nagyon szimpatikus a márka, és már nézelődöm a Make Up Plazában kapható egyéb termékeik között. :-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.