2016. november 7., hétfő

Manikűrvadász, 28. forduló – elegáns manikűr Liza alkotása alapján

Ismét itt a Manikűrvadász, és ismét izgalmas vadászat után állok, ugyanis Liza blogjáról kellett most válogatnom, és nagyon nehéz volt a dolgom. Négy manikűrt néztem ki magamnak, és végül egy szabadkézi díszítés mellett döntöttem, mert úgy éreztem, a nyomdázással ma jobb nem kezdenem. Így az alábbi festésre esett a választásom, amelyet kissé újragondoltam, és a magam színeihez szabtam, bár a natúr-arany-fehér kombó egyébként is közel áll a szívemhez. Íme Liza eredeti körömfestése:


Az én manikűröm alapját egy régi kedvencem, az ILNP Long Walks alkotta, amelyről tesztet ugyan még nem írtam, videókban viszont már sokszor emlegettem. Csodálatos színe van, lila és nude közötti, így hétköznapokra ideális választás, hiszen könnyedén ápolt körmöket érhetünk el vele, ugyanakkor szinte minden ruhához jól illik. Erre vittem fel a gyűrűsujj esetében az A-England She Walks in Beauty nevű szépségét, illetve a középső ujj esetében fekete és fehér díszítőlakkot, valamint szintén az AE szépséges rózsaarany lakkját. Így született meg az alábbi manikűr, amelyet nagyon a magaménak érzek, ugyanakkor külön örülök, hogy az eredeti manikűrre is egyértelműen hasonlít az eltérések ellenére is.





A Long Walks csodálatos arany és rózsás irizáló részecskéit mintha a She Walks in Beauty csillámaihoz tervezték volna, így tökéletes összhangot alkotnak. A díszítőminta pedig annyira megtetszett, hogy van rá esély, hogy máskor is alkalmazom majd magamon.

Nektek hogy tetszik? Szívesen viselnétek hasonló kombinációt?

6 megjegyzés:

  1. Csodálatosan szép manikűrt készítettél, és be kell vallanom, szabad kézzel ilyen precíz motívumhoz hozzá sem mernék kezdeni. Le a kalappal, mert nemcsak az összkép varázslatos, hanem a precizitásod is elképeszt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik, viszont szerintem ha valakinek sikerülne precízen megfesteni ilyen mintát, az éppen Te lennél. :-)

      Törlés
  2. Én sem vállaltam volna a kézzel festést, nagyon szuper lett, tetszik a minta...de én majd nyomdázva próbálom ki :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nyomdázva biztosan még szebb lesz, főleg, ha Te alkotod meg, hiszen minden manikűröd álomszép :-)

      Törlés
  3. Csodaszép lett a manikűr, hihetetlen, hogy ezt szabad kézzel festetted O.O A színvilág pedig tagadhatatlanul Katy-s :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem volt nehéz megfesteni, és a másik kezemen is meglepően jól sikerült, csak a fedőlakk kente el, ezért maradt el a szokásos jobbkezes képem. Azt hiszem, fogok még hasonlót alkotni, valami másik Katy-s színvilágban ;-)

      Törlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.