2016. augusztus 6., szombat

Mentás tusfürdők összecsapása, 2. rész – saját márkás lehetőségek

A múlt héten közzétettem a nagy tesztsorozat első részét, amelyben a natúrkozmetikai lehetőségekről tájékozódhattatok, ma pedig a saját márkás termékeket veszem sorra, hogy tudjátok, mire számíthattok a drogériák saját gyártású tusfürdői esetében. Ahogy már említettem, lesznek átfedések, úgyhogy érdemes lesz az előző bejegyzést is (ismét) elolvasni, a tesztmódszerem pedig a múltkorival azonos volt: mindegyik tusfürdőt legalább háromszor használtam, nagy melegben, langyos vízzel zuhanyozva, és a végighabosítás után hagytam őket hatni a bőrön, tehát nem azonnal öblítettem le őket, hanem percekig dolgozhattak a hűsítő hatáson, és csak a teljes testem végigmosása után, egyszerre öblítettem le őket mindenhonnan.


M Man Fresh Up mentás-teafás tusfürdő

Kétségtelenül az egyik legkedvezőbb árú választás ez a tusfürdő, és nagyon mutatós ez a neonárnyalat, ez tény.


A Müller férfitusfürdő-részlegén akadtam rá, már a teszt tervét forgatva a fejemben, hűsítő lehetőségek után kutatva, és nagyon megragadta a fantáziám, hiszen az illata csodálatos.


Enyhén citrusba hajló, friss, mégsem tolakodó jellegű, tehát nők számára is ideális választás lehet, és nem kell attól félni, hogy az Axe-reklámokhoz hasonlóan az illat hatására majd női hadak járnak a nyomunkban. Emellett az adagolási megoldása csillagos ötöst érdemel, ugyanis szilikonos zárral oldották meg, amelynek nyílásán csak akkor folyik át a termék, ha nyomást fejtünk ki a flakonra. Ez esetben tehát nem kell attól félni, hogy a fél flakon a tenyerünkben landol, majd a másik fele a kupakban végzi, és igazából nem értem, miért nem ezt a megoldást alkalmazza minden gyártó minden gél állagú terméke esetében, hiszen ha egy kifejezetten „jóáras” terméknél megoldható volt ez, talán nem lenne valóságtól elrugaszkodott elvárás minden egyéb esetben is ezt újralátni.



Az állaga viszonylag folyós, ugyanakkor az említett adagolás miatt ez nem jelent problémát, és a használata során kellemes habot képez a bőrön. Az illata ekkor is csodálatos, és bár a bőrön nem marad meg, rendkívül frissítő élmény zuhanyozás közben – legalábbis a szaglásunk számára, ugyanis a bőrön szinte semmiféle hűsítő hatást nem fejt ki, ez esetben tehát az illatra korlátozódik a mentolosság.


Mint említettem, a Müller férfitusfürdő-részlegén várja a vásárlókat, és mindössze 329 Ft-ba kerül, mivel pedig ennyire baráti az ára, hűsítő hatást viszont nem fejt ki, a kedvenc felmosóvíz-kombinációm része lett: egy kis adag tusfürdőt teszek a vízbe, majd egy löttyintésnyi ecetet, végül pedig 10 csepp citromolajjal zárom a sort, így rendkívül friss illatot kölcsönöz a lakásnak a felmosás. 


Balea narancsos-mentás tusolóradír

Leírhatatlan öröm töltött el, amikor megláttam örök kedvenc testradírom testvérét a DM polcán, és külön örültem az illatkombinációnak is. Ekkor még nem tudtam, hogy maratoni termék-összehasonlítás része lesz, hiszen nem született meg a bejegyzéssorozat gondolata, mégis nagyon tetszetősnek találtam a narancs és a menta párosítását.


Használata közben is nagyon élveztem ezt az aromát, hiszen igazán gyümölcsös, ugyanakkor frissító élményt nyújt.



Radírozás közben aztán felfigyeltem arra a fura, mű jellegű sikamlósságra, amely az újabb kiadású citromos-írós esetében is tapasztalható volt, és ennek már nem annyira örültem. Ahogyan annak sem, hogy bár használat közben egyértelműen jelen van a menta friss illata is, használat után a bőrön már csak édeskés műnarancs-illat érezhető. Ez sem rossz persze, csak csalódást okozott, hogy a zuhanyzás közben még természetesnek ható és mentával gazdagított illat ilyen jellegűvé alakul, viszont legalább meg is marad a bőrön 2-3 órán át.

Az adagolása a Balea tusolóradírok esetében megszokott, az állagával kapcsolatban pedig ki kell emelnem, hogy bár tusolóradírnak hívják, sok testradírt megszégyenítő módon radíroz, és ha enyhén megnedvesített bőrre visszük fel, koncentrált módon, valóban erőteljes hatást érhetünk el vele. Ráadásul pedig hidratálás sem szükséges utána, hiába ajánlja ezt a címke, hiszen extra testápoló-használat nélkül is selymes marad a bőr utána.


A legnagyobb gondom az vele, hogy nem érzek hűsítő hatást a bőrön, bár tény, hogy nem is állít ilyet a termék, csak én reméltem ezt tőle a menta jelenléte miatt. Az illata által ígér frissítő élményt, és ezt valóban biztosítja is, minden évszakos, hűsítő hatás nélküli testradírnak pedig tökéletes.


A DM drogériák polcain keressétek, hiszen az ő saját márkájukról van szó, és emlékeim szerint 449 Ft-os árért szerezhető be.


Balea MEN Arctic Fresh tusológél

Ez a „jóáras” termék már egyértelmű hűsítést ígér mind a címkeszövegben, mind a címkén lévő képpel. Már a bejegyzést szem előtt tartó vadászat során került a kosaramba, és nagy várakozásokkal néztem elébe, hiszen a férfirészlegről érkezett a csapatba.


Rendkívül mutatós, valóban jeges élményt sejtető mind a címke, mind a termék színe, itt tehát nincs kérdés afelől, hogy mit is kellene éreznünk a használat során.


A magyar szöveg lemaradt róla, amit nem egészen értek, hiszen elvileg kötelesek ilyet biztosítani a forgalmazók, de még szerény némettudásom alapján is tudtam értelmezni én is. Mindennapos használatra szánták, sportos illata van, és a benne lévő mentolnak köszönhetően hűsítő hatást biztosít.

Nos, a nagy tesztelés során végig bevontam Tamást is a folyamatba, és minden tusfürdőt vele is kipróbáltattam, hogy reprezentatív véleménnyel tudjak szolgálni, és egy dolog már biztos: amit én extrém hűsítésnek érzek, az nála csak kellemes kis bizsergés, de semmi extra, még az érzékenyebb bőrterületeken sem. Ez alapján azt várnám, hogy a kifejezetten férfiak számára készült termékek több mentolt tartalmaznak, hogy az ő kevésbé érzékeny bőrük is valódi frissítésen eshessen át. Nos, ez a Balea esetében nincs meg, hiszen még én is alig-alig érzem a hűsítő hatását, Tamás pedig egy átlagos tusfürdőnek értékelte, amelynek az illata ugyan frissítő, a bőrét viszont nem hűsítette.


A benne lévő kis kék pöttyök zuhanyozás közben eldolgozódnak a bőrön, és mintha némileg olajos állaguk lenne, de esetükben sem tapasztaltam különösebb hűsítést. Viszont legalább jól néznek ki.

A flakon a Balea tusfürdők esetében megszokott módon a tetején nyitható, és teljesen átlagos adagolónyílása van, viszont szerencsére a teteje teljesen sima, tehát a kifogyóban lévő tusfürdő könnyedén tárolható fordítva is, ezáltal megkönnyítve a már fogyóban lévő mennyiség kinyerését.


Az állaga kifejezetten sűrű, tehát erőteljes nyomásra van szükség az adagolásához, és a bőrre való felvitel előtt érdemes hozzá vizet tenni, hogy könnyebben eldolgozható legyen a bőrön, mert hajlamos erőteljesen ragaszkodni a simán csak megnedvesített felülethez. Az illata a frissebb férfitusfürdőkére jellemző, nagyon enyhe mentaillattal megfűszerezve, és a tusolást követően nem marad meg a bőrön.


A DM férfirészlegén keressétek, ha megtetszett, és 349 Ft-os áron szereztem be, de előfordulhat, hogy ez akciós ár volt, viszont ez esetben is legfeljebb 399 Ft-ra tippelném a teljes árát.


Balea Sport & Refresh tusfürdő

Ennél a terméknél is egyértelműen jelen van a frissítés ígérete, méghozzá sportolás utánra ajánlják, és a citrusos beütésű illata miatt nem volt kérdéses, hogy hazajön velem. 


A megjelenése is nagyon tetszik, hiszen egyszerre csajos és frissességet tükröző, és kifejezetten fiatalos ez a kombináció. 


A csomagolása ennek is a Balea márkától megszokott fajta, az állaga pedig az előbbi, férfi változatéval azonos, tehát valószínűleg testvértermékeknek szánták őket, és jól is mutathatnak egymás mellett a párok kádjának szélén. Erről is lemaradt a magyar szöveg, de itt is frissítő élményt ígérnek, ami külön jól jöhet sportolás után, és regeneráló hatásra is számíthatunk tőle. 

Közös vonásuk még az állag mellett a kis gyöngyöcskék jelenléte is, de míg a férfi változat esetében kék golyócskák voltak megtalálhatók, addig a női változatban csajos, fukszia színűek vannak jelen. Esetükben sem fedeztem fel különösebb hatást a frissítés terén, de tény, hogy mutatóssá teszik a gél megjelenését.

Az illata kellemes, egyszerre citrusos és enyhén mentás, de a bőrön szinte egyáltalán nem marad meg. Az adagolás módja is teljes mértékben az előbbi termékkel azonos, bár a kupak némileg eltérő megoldású:


A gyöngyöcskéket pedig a tenyeremben is sikerült lencsevégre kapni:


A hűsítő hatás talán egy leheletnyivel erőteljesebb, mint a férfi változat esetében, de itt erőteljesen hangsúlyozni szeretném a talán szót. 

A DM drogériák női részlegén, a többi Balea tusfürdő között várja gazdáját, és az ára is azonos a többivel, tehát mindössze 349 Ft-ba kerül.


Balea Meeres-rauschen tusfürdő lime-mal és mentával

Ehhez a termékhez nem sok reményt fűztem hűsítés szempontjából, és egyértelműen arra számítottam, hogy csak illatként lesz jelen benne a menta.


Nem is ígér mást, de annyira csodás az illata, hogy úgy voltam vele, már csak ezért is megéri megvásárolni.


Normális magyar nyelvű címke itt sincs jelen, csupán a megnevezése olvasható magyar nyelven, valamint utalnak a lejárati dátum helyére és a forgalmazóra. A német szöveg aktivizáló hatású zuhanyozást ígér, és biztos van ott még más tartalom is, de ennyit tudtam lefordítani mindenféle némettanulás nélkül.

Nos, az illata csodás. Sőt, CSODÁS, csupa nagybetűvel. Az egyik legkellemesebb az összes általam próbált közül, és egyértelműen a mojito illatát juttatja eszembe, alkoholos mellékillat nélkül. Örömmel vettem tehát használatba, és elég nagy meglepetés ért, amikor kiderült, hogy az előbbiekben tárgyalt két márkatársával ellentétben hűsítő hatást is biztosít. Az előző kettő kifejezetten ezt hangsúlyozta, ennél pedig nem is számítottam ilyesmire, mégis tapasztalható volt. Ezek után persze még nagyobb örömmel vettem elő újra és újra.

Az adagolási módja a Balea tusfürdők esetében megszokott, az állaga pedig eléggé híg, így egyrészt vigyázni kell vele, nehogy a kívántnál nagyobb mennyiséget adagoljunk belőle, másrészt viszont nem kell vele trükközni, hanem a tusfürdőktől megszokott módon teríthető szét a bőrön, és kellemes habot képez. 


A színét neonzöldre vagy élénk kékre tippeltem volna, hiszen a Balea tusfürdők esetében megszokott az élénk, a csomagolással harmonizáló szín, ez esetben azonban visszafogott árnyalatról van szó.


Az egyik legnagyobb kedvencemmé vált ebben a mezőnyben, és a többi Balea tusfürdő mellett találhatjátok meg a DM üzleteiben. Az ára 349 Ft.


Alverde biomentás-biobergamottos tusfürdő

Akik az előző tesztet már olvasták, azok sejthetik, hogy a bejegyzés előrehaladtával az egyre erősebb hatást kifejtő termékek felé haladunk. Emellett azt is tudhatják, hogy ez a termék már szerepelt az előzőben is, ráadásul a leggyengébb hatású darabként. Bizony, a natúr megoldások között leggyengébben teljesítő a saját márkás kategóriában az egyik legerősebbnek számít.


Nem is szaporítanám tehát tovább a szót, inkább megkérlek Titeket, hogy ugorjatok át a másik teszt oldalára ide kattintva, és ott olvassátok el a vele kapcsolatos részleteket.



Alverde Men 3 az 1-ben tusfürdő és sampon menta- és kálmosgyökér-kivonattal

Bizony, ez a darab is szerepelt már az előző bejegyzésben, és bár sokban hasonlít az előbb említett Alverdére, ez a férfiaknak készült változat még annál is nagyobb kedvencemmé vált.


Ide kattintva megtudhatjátok, mivel bűvölt el ez a citrusos, natúr összetevőkkel készült csoda.



Számomra elég meglepő volt ezen tesztkör eredménye, mert hiába kedvező az ár, ha az ígéreteket egyáltalán nem váltja be. Inkább szavaznék némileg magasabb árra, ugyanakkor valóban érezhető hűsítő hatásra, és őszintén szólva nem erre számítottam: azt reméltem, hogy legalább 1-2 darab meggyőző teljesítményt nyújt majd, és nem csak be nem váltott ígéreteket kapok a pénzemért...

Ti ismeritek az itt említettek valamelyikét? Netán van kedvenc hűsítő tusfürdőtok?

2 megjegyzés:

  1. Illata alapján nálam első helyen a Balea Meeres-rauschen tusfürdő van:) Remélem használat után is ezt mondom majd :)

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.