2013. december 29., vasárnap

Manikűrvadász 6. – piros-virágos manikűr az evil-she-devil blog alapján

Nagyon megörültem, amikor Dii blogján megtudtam a sorrendet, hiszen az evil-she-devil blogon mindig csodás manikűröket lehet látni, és azt is tudtam, hogy kénytelen leszek kimozdulni a komfortzónámból, és valami különlegeset alkothatok a megszokott csillámos-krémes párosom helyett. Azonban azzal nem számoltam, hogy a karácsonyi hangulatzene miatt a körmöm rendkívül rövid lesz, mire majd a manikűr készül, így erőteljesen limitált volt a lehetséges manikűrök száma, mivel nem nagy a mostani „vászon” az alkotáshoz. Végül az alábbi csodás manikűr mellett döntöttem:




Természetesen ha piros, akkor a kedvenc S-he lakkom a nyerő, így őt használtam alapként (itt egy bejegyzés róla az ősidőkből), a fekete és az arany lakk pedig két Moyra homoklakk, a 852-es és a 856-os. A virágokból csak egy-egy került a körmeimre, mert ekkorka területre elégnek láttam így is, de talán a nyáron lesz még ebből többvirágos ismétlés is, mert nagyon tetszik az összhatás.


Természetes fény

Vaku


Ez a piros lakk továbbra is óriási kedvencem a már-már neonos hatásával. *.* (Elnézést a hibákért, de ezt a lakkot sajnos nem lehet csak úgy lemosni a bőrről, mert elég ragaszkodó típus.)

Ha nem ismeritek még az eredeti manikűr alkotóját, mindenképpen nézzetek be hozzá, mert csodás dolgokat lehet látni nála. :-) 
IsaBellának pedig ismét csak köszönöm, hogy kitalálta ezt a remek kezdeményezést!




22 megjegyzés:

  1. Nagyon cuki lett, és a piros lakk tényleg gyönyörű :)

    VálaszTörlés
  2. Annyira jók ezek a virág minták, én is rengetegszer készítek magamnak ilyesmit :) A piros SHE lakk mesés *-*

    VálaszTörlés
  3. Szép lett! :) Kár hogy nem tettél rá több virágot. :P

    VálaszTörlés
  4. Szerintem nagyon aranyos lett. :)

    VálaszTörlés
  5. Wow, nagyon jó mutat:) Na, egyszer össze kell futnunk és ki kell festened a körmöm :D most már biztos:) Nem, nem, csak viccelek, de még mindig az arany cuccosaidba vagyok szerelmes

    VálaszTörlés
  6. Ez mekkora cukker már *-* Nagyon teszik ^^

    VálaszTörlés
  7. Ez aztán az élénk lakk, már-már vörös :) Imádom, csodás :)

    VálaszTörlés
  8. <3 nagyon jó lett! örülök, hogy tetszik a végeredmény annak ellenére, hogy ki kellett lépned a komfortzónádból :)

    VálaszTörlés
  9. <3 nagyon jó lett! örülök, hogy tetszik a végeredmény annak ellenére, hogy ki kellett lépned a komfortzónádból :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tetszenek a kis virágocskák :)

    VálaszTörlés
  11. Köszönöm szépen, hogy ismét velünk vadásztál, s hogy megemlítettél! <3 Ismét nem csalódtam benned, nagyon szép virágos manikűrt hoztál! :) Az a piros s-he lakk pedig valóban meseszép példány! :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon édesek a kis virágok és az a piros lakk *.*

    VálaszTörlés
  13. Úúú, még mindig nagyon dög ez a kis piros lakkocska! Cuki lett a manid! :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szép lett, a She piros lakk pedig nagyon dögös! : )

    VálaszTörlés
  15. Aranyos ki virágocskák! :) szép lett!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.