2013. október 11., péntek

Régi és új – Smoke and Mirrors és Unrestrained

A tegnap bemutatott Smoke and Mirrors paletta ma az Unrestrained nevű új palettával száll szembe. Ez az új paletta talán kicsit extrább a tegnap látott Purple Haze-nél, ugyanis egy kis kékesszürkével is megbolondították.


Természetes fény

Vaku

A színminták a szokásos módon, alapozóra készültek ecsettel, és mindkét fényviszony esetében először a régi paletta színei, majd pedig az újéi láthatók.

Természetes fény:




Vaku:




Az újak közül nekem jobban tetszene ez az összeállítás, azonban a színek pigmentáltsága még itt sem az igazi, legalábbis néhány másik új paletta matt színei jobban teljesítenek ennél.

Gondoltam, megmutatom a két új paletta színeit is egymás alatt, hiszen talán van, aki e kettő között nem tud dönteni.

Természetes fény:






Vaku:




Nektek hogy tetszenek?

6 megjegyzés:

  1. A régi paletta ebbe a bejegyzésben jobban tetszik. Számomra használhatóbbak a színek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem meg egyre jobban tetszik, a tesztelés után most ismét megszerettem :-)

      Törlés
  2. Nekem is a Smoke and Mirrors tetszik jobban :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És ANNYIRA szépek a kerek színek a mostani fura helyett...

      Törlés
  3. Nekem is a régi tetszik jobban, de annyira amúgy most nem tűnik olyan rossznak az új :D

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy elolvastad a bejegyzésemet. Ha további kérdéseid adódnának, állok rendelkezésedre, csupán arra kérlek, hogy kulturált módon formálj véleményt.